Székesfehérváron születtem 1967-ben. Itt jártam általános iskolába (Ybl, és „Vorosilovgrád ltp”-i,). Játékos beállítottságom a szabad alkotás felé orientált, így Budapestre kerültem a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, mely ekkor olyan volt, mint Roxfort: egységes világ, ami a varázslásról szól. Az iskola 250 éves épülete, a kollégium, a tanárok és a diákok – minden – azt az üzenetet hordozta számunkra, hogy miként lehet a bennünk lévő játszó, alkotó szellemet előhívni, hogy aztán csuda dolgokat vihessen véghez. Érettségi felé közeledve még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ennek a színes világnak melyik tartományában próbáljam ki magam. Jelentkeztem a Magyar Iparművészeti Főiskolára, s itt végeztem az alapképzést. (1986). A formatervezői stúdiumok közben éreztem, hogy az emberi érzelmek kifejezésének igénye erősebb bennem annál, amit egy konyhai robotgép megtervezésébe bele tudok sűríteni, ezért megkerestem Gerzson Pál festőművészt, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanárát, aki segített az átjelentkezésben, s növendékévé fogadott. Instrukcióiból, a szabad, tiszta színfoltokból való tudatos formálást tanultam meg. Kokas Ignác képeiből az ösztönös érzelmek, energiák festészet által történő felszabadításának módját, Patai Lászlótól a geometria, az anatómia és az emberábrázolás klasszikus módszereit sajátíthattam el. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1991-ben végeztem, és az akkori diplomám még automatikusan a tanári végzettséget is magában foglalta. Szerencsémre ebben az évben indult a Tóparti Gimnáziumban a művészeti képzés, így azóta is – tanárként folytathatom azt, amit diákként műveltem.
A festészet terén szerzett tudás átadásának csak akkor van értelme, ha olyan tanítványokkal foglalkozhat az ember, akik szívvel-lélekkel dolgoznak, és nem csak azért választották a művészeti pályát, mert nem találtak jobbat. Gyerekként sokszor figyeltem nagypapámat, – aki kádármester volt – amikor fával dolgozott. Ahogy a szerszámokat megfogta, használta, és aztán a helyükre tette, az nem munka volt csupán, hanem szertartás. A mesterségnek ez a szeretete és tisztelete az, ami a múltból leszűrődött, és amíg élek, szeretném ezt megőrizni, s ha lehet tovább adni. Tanítványaimnak szeretném megmutatni azt, hogy az ecset és a festék csak egy a sok ajtó közül, amik e világ izgalmasabb, érdekesebb tartományaiba vezetnek, de az alkotó elme a kulcs, ami nyitja ezeket az ajtókat.
Alapító tagja vagyok a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesületnek (1999), mely állami gondozott gyermekekkel foglalkozik.
Tagja vagyok még:
- a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a
- Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, és a
- Székesfehérvári Művészek Társaságának.
Díjak
- 1984 Domanovszky díj
- 1994Székesfehérvári Művészeti Tárlat, Székesfehérvár város díja
- 1996Millecentenáriumi Tárlat, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, a Székesfehérvári Művészek Társaságának díja
- 2011 Príma díj